0

Újra az „ÉV BORTERMELŐJE” cím jelöltjei között!

2021. november 4.

Az év vége mindig izgalmakkal teli a borász szakma számára, nem csak az új borok fejlődését illetően, hanem mert ekkor dől el, ki nyeri az Év Bortermelője címet. A több mint 30 éves múltra visszatekintő elismerés a magyar bortermelők által elérhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, mely során a Magyar Bor Akadémia több mint 650, a szőlész-borász és a vendéglátó ágazatok elitjét képviselő szakembert szólított meg, hogy nevezzék meg az általuk a címre legméltóbbnak tartott három bortermelőt.

A felkérésnek végül közel 260 jelölő, köztük számos borász, borszakértő, borszakíró, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef, vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget.

Az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak legjobbjai között, míg egy jelöltet – a hagyományoknak megfelelően – a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A sokszor csak néhány jelölésen múló nemes versengés alapján végül idén ez az öt kiváló borász várhatja majd a végső szavazást az Év Bortermelője cím sorsáról 2021-ben:

Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Günzer Tamás (Villányi borvidék)
Ipacs-Szabó István (Villányi borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Nyúlné Dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

Az idei évben bízunk benne, hogy a pandémiás helyzet is engedi, hogy hagyományainkhoz híven bemutatkozhassanak a jelöltek november 25-én, a Borest a Bor Akadémián rendezvényen, melynek helyszíne a Pesti Vigadó.

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2021-es Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A győztest 2021. december 2-án, sajtótájékoztató keretében hirdeti ki az Akadémia.

Forrás: Magyar Bor Akadémia